Ezen a héten a szerda és a szombat lesznek azok a játéknapok, amelyeken mérkőzéseket játszanak a Mosonmagyaróvári kézilabda Club csapatai. A hét közepén egymást követően lép pályára az UFM Arénában az MKC U17, majd az MKC U19. Szombaton szintén hazai környezetben lesz az NB II-es találkozó, a tizenöt évesek tornájának viszont Siófok ad otthont. A felnőtt csapatunkra pedig ismét hosszú utazás vár, hiszen Gyurka János tanítványai Békéscsabán folytatják az NB I-es bajnokságot.
Összességében jónak mondható hetet zárt a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlása is, hiszen több volt a sikeres mérkőzése. Az U22-es csapatnak az NB II-ben sikerült legyőzni a Győri ETO KC huszonkét év alatti gárdáját, az U17 pedig a korosztályos bajnokságban győzött. A tízévesek rendkívül ügyesen kézilabdáztak a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, így csak az U19 siófoki bajnoki mérkőzése és az első osztályban szereplő U14 tornája volt sikertelen.
A Mosonmagyaróvári Kézilabdaszurkolók Egyesülete a Karácsony közeledtével jótékony adományok gyűjtésére kéri a szurkolókat, a klub támogatóit. Az MKC család minden évben segített a rászorulóknak, az idén pedig elsősorban tartós élelmiszereket, tisztítószereket és kutyatápot szeretne összegyűjteni.
Telt ház, ahogy a román szurkolók ígérték pokoli hangulat várta Buzauban az SCM Gloria Buzau - Motherson-Mosonmagyaróvár Európa-Liga selejtező visszavágóját a Romeo Iamandi Arénában. A fiatal magyar csapat azonban nem ijedt meg, tiszta szívvel küzdött és okos, taktikus kézilabdával Romániában tudta biztosítani a helyét az Európa-Liga csoportkörben.
A következő írásban a vasárnap 18.00 órakor Buzauban sorra kerülő Európa-Liga selejtező visszavágóval kapcsolatos információkat közöljük. Jó utazást kívánunk azoknak a szurkolóknak, akik elkísérik a csapatot Buzauba! Sajnos a találkozót nem közvetítik Romániában, így az a Sport TV-ben sem lesz látható. A román klubtól kapott információk szerint azonban a Buzau Facebook oldalán (Gloria Buzău Handbal) lesz online közvetítés.
Legyen szó bármilyen sportágról, a magyar versenyzők pontosan tudják, hogy Romániában mindig nagyon meg kellett küzdeni még a legapróbb sikerért is. Így nem csoda tehát, hogy Gyurka János ezzel kezdte a vasárnap 18.00 órakor Buzauban lejátszásra kerülő SCM Gloria Buzau - Motherson-Mosonmagyaróvár Európa-Liga selejtező mérkőzés felvezetését.
Lancz Barbora és Stranigg Zsófia volt a Motherson-Mosonmagyaróvár legeredményesebb játékosa az SCM Gloria Buzau elleni Európa-Liga selejtező mérkőzésen. Mindkét kézilabdázó hét gólt szerzett, ami igazán remek teljesítmény a fiatal mosonmagyaróvári jobbátlövötől és balszélsőtől. Így velük beszélgettünk a már lejátszott első és a természetesen a következő vasárnap sorra kerülő második találkozóról.
Ismét nagyon tartalmas hete lesz a Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubnak, hiszen szerdától-vasárnapig tíz mérkőzést fognak játszani a csapatai. Az ifjúsági első osztályban kezd az MKC, amit az U7 bajnoki találkozója követ, majd a hétvégén a tizennégy, valamint a tízévesek tornája következik. A hét utolsó napján egy érdekesnek ígérkező Győri ETO KC U22 - MKC U22 rangadó lesz Győrben. 18.00 órától pedig az Európa-Liga összecsapás visszavágója kezdődik Romániában, amit háromgólos előnnyel kezdhet meg a Motherson-Mosonmagyaróvár.
Az elmúlt héten az Európa-Ligában szereplő felnőtt csapatra irányult a figyelem, amely győzni tudott a román SCM Gloria Buzau elleni első találkozón. Érdekes, izgalmas mérkőzést láthattunk a nemzetközi sorozatban, amely egyértelműen megmutatta, hogy az Motherson-Mosonmagyaróvár fiatal csapatának nagy szüksége van az ilyen találkozókra. A csapat és a klub ezúton is szeretné megköszönni a szurkolóknak a buzdítást, azt a remek hangulatot, amit az UFM Arénában teremtettek. Az utánpótlás csapatok közül a felnőtt NB II-ben szereplő U22-es csapat, valamint az U15 és az U11 lépett pályára.
Emlékezetes, szép győzelemmel zárult a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club első olyan nemzetközi tétmérkőzése, amelynek az UFM Aréna adott otthont. A Motherson-Mosonmagyaróvár háromgólos előnyt szerzett a román SCM Gloria Buzau ellen, az Európa-Liga harmadik selejtező körében. Természtesen fotók is készültek a találkozóról, amelyeket most megmutatunk a mosonmagyaróvári szurkolóknak.
Háromgólos előnyt szerzett a Motherson-Mosonmagyaróvár az Európa-Liga selejtező első mérkőzésén a román SCM Gloria Buzau ellen. Többször sikerült nagyobb különbséggel is vezetni az MKC-nak, amelyre küzdelmes visszavágó vár egy hét múlva Romániában. A játék képe alapján azonban a mosonmagyaróvári csapatnak megvan minden esélye arra, hogy a csoportkörben folytassa a sorozatot.
Az országos sportnapilap is foglalkozik a Motherson-Mosonmagyaróvár Európa-Liga mérkőzésével, az írásukat így a honlapunkon is közöljük. A magyar női kézilabda-válogatott tagjaként második felnőttvilágversenyén lépett pályára Albek Anna a novemberi Európa-bajnokságon, ám azóta sem sokat pihent: gőzerővel készül az Európa-liga selejtezőjére a Mosonmagyaróvárral.
Vasárnap 18.00 órakor kezdődik a Motherson-Mosonmagyaróvár - SCM Gloria Buzau Európa-Liga selejtező mérkőzés az UFM Arénában. A tét a sorozat csoportkörébe jutás, amiért a mosonmagyaróvári lesz az első találkozó a két csapat között. Ezt majd a következő vasárnap követi a visszavágó Romániában.
A sportban soha nem szerencsés nagy szavakat használni, de mindenki tisztában van azzal, hogy a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club történetének egyik legfontosabb mérkőzésére kerül sor a hétvégén. 2022 december 04.-én 18.00 órakor a Motherson-Mosonmagyaróvár a román SCM Gloria Buzau gárdáját fogadja az Európa-Liga harmadik selejtező körében. A hazai találkozó előtt Gyurka János vezetőedzőt és a csapat válogatott beállóját, Pásztor Noémit kérdeztük.
A Motherson-Mosonmagyaróvár és a román SCM Gloria Buzau párharcára az Európa-Liga harmadik selejtező körében kerül sor. Ez lesz az utolsó selejtező, ahol oda-visszavágós rendszerben, tehát két mérkőzésen dől el, hogy melyik tizenkét csapat kerül be a selejtezőkből a csoportkörbe.
Az év egyik legfontosabb női kézilabda mérkőzésére kerül sor 2022 december 04.-én 18.00 órakor az UFM Arénában. Az Európa-Liga selejtezőben, a Motherson-Mosonmagyaróvár ellenfele a román SCM Gloria Buzau lesz a csoportkörbe jutásért.
Nem csak a hét, hanem talán az egész év egyik legfontosabb mérkőzésére kerül sor vasárnap az UFM Arénában. A Motherson-Mosonmagyaróvár felnőtt csapata Európa-Liga selejtezőt játszik a román SCM Gloria Buzau gárdájával. Szeretnénk ismételten jelezni a szurkolóink felé, hogy erre a találkozóra nem érvényesek a bérletek, viszont még lehet jegyet vásárolni erre a találkozóra online formában a jegymester.hu oldalon, illetve a mosonmagyaróvári Tourinform irodában is (9200 Mosonmagyaróvár, Magyar utca 9.). Az utánpótlás csapatok közül szombaton egy hazai NB II-es mérkőzésre, vasárnap pedig a tizenöt évesek győri tornájára kerül sor.
Nem zárt igazán jó hetet a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlása, sajnos most kevésbé sikerültek a fiatalok mérkőzései. Győzelemmel csak a tizenhét évesek zárták a hétközi találkozójukat, döntetlent pedig az MKC U22 ért el vasárnap a SZESE Győr ellen. Az első osztályban szereplő U19-es és U14-es gárdának, valamint a tizenkét éveseknek most vereségek jutottak, azokkal a tanulságokkal, amelyeknek levonása után, ezeken lehet majd javítani.
Több mint egy hónapos szünet után játszott ismét bajnoki mérkőzést a Motherson-Mosonmagyaróvár NB I-es csapata. Így a válogatott kézilabdázók távolléte miatt, már önmagában is nehéz volt a feladata a fővárosban, az edzőváltás után lendületbe jött MTK ellen. Az MKC azonban ezen a találkozón egyértelműen jobbnak bizonyult a vendéglátóknál és magabiztosan szerezte meg a két bajnoki pontot.
Hosszú idő után folytatódik a magyar NB I-es női kézilabda bajnokság, a Motherson-Mosonmagyaróvár számára fővárosi mérkőzéssel. Az MTK Budapest az új otthonában, a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban fogadja a csapatunkat. A mérkőzés 2022 november 26.-án szombaton, 17.00 órakor kezdődik és érdemes figyelni az MTK Youtube csatornáját az online közvetítés miatt.
Bognár Róbert a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás szakmai vezetője, az U19-es csapat edzője sikeresen elvégezte az EHF A licences tanfolyamát. Így Gyurka János és Stranigg Ferenc után a már harmadik mesteredző dolgozik a mosonmagyaróvári kézilabdázás szakmai vezetésében.